IMG_20220614_115808

Árusok a piacon – Bemutatkozó

Győrfi Mihályné Angéla (68-as üzlet)

Angéla és férje 1989-ben nyitották vasedény üzletüket itt a piacon, bizony, már 33 éve! Férje szülei kézművesekként teknőfaragók voltak, fatálakat, kosakat árultak. Innen merítették Angéláék a kedvet és az ötletet, majd belekezdtek a vállalkozásba. Angéla ápolónőnek tanult, de nem bánja, hogy nem a szakmájában dolgozik. Üzletét imádja, vevőivel a kapcsolat baráti. Rendszeresek a receptcserék, sőt, csak úgy kapja a kóstolókat a megsütött süteményekből. Idős vásárlóival is jól megtalálja a hangot, ápolja a lelküket is, így mégis eredeti hivatásával ötvözve vezeti üzletét. Mindenféle konyhai, fürdőszobai, kerti eszközöket találunk náluk. Ha bármire szükségünk van, térjünk be hozzá.
——————————————————————————————————————————————————–
Sustyak Sándor Susi hús (20-as üzlet)

A SUSI hús üzlet tulajdonosa, Sustyák Sándor szintén régi motoros mind a szakmában, mind a békási piacon. Sándor több mint 40 éve, 1978-ban kezdett először itt dolgozni, az akkor éppen felépült piac épületében, egy hentesüzletben. Majd néhány év kihagyás után, 1986-ban tért vissza ide és azóta a békási vásárlókkal maradt. Kezdetben üzletvezetőként dolgozott, majd 2005-ben megnyitotta saját boltját.
Mit szeret a munkájában Sándor? Büszke szaktudására, hosszú évek alatt megszerzett profizmusára. Ért a húshoz és ezt szívesen át is adja munkatársainak, vevőinek. Rengeteg törzsvásárlója van, a hangulat a vevőkkel és egymás között is nagyon jó. Barátságos légkör, profi kiszolgálás. Termékeik között sertés, marha, borjú hús, kolbász félék, felvágottak szerepelnek, ami pedig nincs, de vevőjük szeretné, beszerzik. A bizonytalan vásárlóknak is szívesen segítenek, ha megmondják, milyen ételt szeretnének az asztalra tenni, ahhoz adják a megfelelő húst, sőt, elkészítési javaslatokat.
A csapatában jelenleg 5-en dolgoznak, többek között Zsolt, ki a csarnokban 30 éve, a SUSI húsboltban 3 éve forog a pult mögött.
Sándornak 3 fia és egy lánya van, egyik fia vele dolgozik a húspult mögött.
Forduljunk hozzájuk bizalommal, üres kosarunkkal.
——————————————————————————————————————————————————
Horváth Antal – Farmervilág (3-as üzlet)
Antal 30 éve állandó árus, igazi veterán a piacon. 1991-ben kezdte az árusítást a régi épületben. Akkoriban a Lee Cooper farmerrel kezdte az új világot, melyet akkor még a budakalászi lenfonó gyártott. Mikor eladta az első farmert, saját elmondása szerint “kis harangok szólaltak meg benne”, mert érezte, hogy neki ez megy!
Termékpalettája egyre bővült, mai kínálatában a megbízható minőségű Match (Matco) márkával dolgozik.
A piac fejlesztésében is nagy részt vállalt, 1996-ban társaival összefogva szervezte meg a korszerűsítést, új árusokat is kerestek, hogy egy jó közösség épülhessen. Jelenlegi helyén, a “külső butiksoron” is tevékenyen részt vett a szervezésben.
Mit tart még mindig szépnek a szakmában, miért csinálja azóta is? Antal közösségi ember, élteti a kapcsolatteremtés, itt pedig igazán emberek között lehet, egy-egy jó beszélgetés fiatalon tartja. Sőt, ha még egy jó farmerrel is gazdagíthatja a betérőket, megvan minden, ami neki kell. Tóni bácsi 75 éves lesz október 16-án, térjünk be hozzá egy köszöntésre aznap!
tköznap 8.00-17.00 között, szombaton 8.00-13.00-ig várja a vásárlókat, beszélgetésre vágyókat. Jó minőségű, jó árú farmerekre fel!

OSZD MEG HA TETSZETT!

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: email
Megosztás itt: linkedin

Ünnepi nyitva tartás

Ünnepi nyitva tartás 2023-12-10 VASRÁNAP —- ZÁRVA 2023-12-17 VASÁRNAP —- ZÁRVA 2023-12-23 SZOMBAT —- 6.00 – 14.00 2023-12-24 VASÁRNAP —- ZÁRVA 2023-12-25 HÉTFŐ ——— ZÁRVA

Találkozz a Mikulással!

2023 december 6-án újra érkezik a Mikulás a piac közösségi terére. Várunk minden gyerkőcöt! Hozd magaddal kedvenc mondókád!

3. békási piknik

Szeretettel meghívunk minden kedves érdeklődőt a következő békási piknikre! 🙂 Ne felejtse: Szeptember 29-30. ITT a helye!

Megszakítás